Hűségprogram Ingyenes házhozszállítási lehetőség

"Ha lenne egy saját állatkertem...!" - Egy kártyajáték az egész családnak

Animazoo

Djeco kártyajáték

7+

 „Ha lenne egy saját állatkertem…!” – a Djeco 7 éves kortól ajánlott kártyajátéka azoknak a gyerekeknek és szülőknek szól, akik szívesen eljátszanának ezzel a gondolattal. Persze ehhez nem elég szeretni az állatokat, hanem taktikázni és kicsit számolni is tudni kell!

Az Animazoo kártyajáték célja, hogy a Föld minden tájáról állatokat vásároljunk, melyeket állatkártyákon találunk.

Az állatkártyákból hármat ki kell terítenünk az asztalra (az állatkártyák paklijából), melléjük pedig 3 élelemkártyát (az élelemkártyák paklijából). A kezünkben összesen 5 élelemkártyát tarthatunk (hús-, növény- és mindenevő állatokhoz, lapjárástól függően). Ugyanis élelemkártyákkal vásárolhatjuk meg az asztalon lévő állatkártyákat vagy cserét is csinálhatunk vásárlási céljainknak megfelelően az asztalon lévő élelemkártyákkal. Egyes állatok olcsóbbak (egyetlen élelemkártyával megvásárolhatóak), másokhoz pedig (akár a játék végéig is) gyűjtögetnünk kell.

A megvásárolt állatokból áll össze saját állatkertünk.

A játék közben, valamint a végén (amikor minden kártyalap elfogyott az asztalról), ki kell értékelni bónuszkártyákkal az állatkert-tulajdonosok teljesítményét a következő szempontok szerint: a legigényesebb állatkert (azaz a játékosnak minden fajból van állata), a legdrágább állatkert (az állatkártyák élelmet jelző pontjai alapján), a legváltozatosabb állatkert (amikor az állatok eredeti lakhelye lefedi az összes kontinenst). Ám bónuszkártyát az is kaphat, aki a legtöbb állatot gyűjtötte ugyanabból a fajból.

 

Kiknek ajánljuk a játékot?

  1. A vállalkozó kedvű, bátor játékosoknak! (Nem lehet passzívan játszani, beérni egy-két drágább állattal, mivel bizonyos cserék után rögtön vásárolni kell az asztalon lévő állatokból.)
  2. Azoknak a gyerekeknek, akik már magabiztosan számolnak 20-as számkörben, és kisiskolásként szeretnék megismerni a Föld állatait!
  3. Az egész családnak, mivel ezt a játékot a felnőttek is élvezik!

 

Miért ajánljuk a játékot?

  1. Mert izgalmas dizájnja van (egyes kártyalapokat poszterként is elfogadnánk)!
  2. Mert izgalmas szabályokra épül, és ezért újra és újra elővehető!
  3. Mert nem csak egy győztese lehet: minden játékosnak esélye van a sikerélményre!

 

 

Keresd nálunk, a Betűtésztában!

További cikkek

Könyvutca ajánló EGY különleges könyvről...

"Hűűűű!!!! Keresem a szavakat, amivel elkezdhetném az értékelést erről a nagyszerű, szépséges és minden érzelmet felvonultató könyvről. És akkor már mindent el is árultam az elején: nagyon tetszett ez a könyv."

Tovább
FAGYIZD ÖSSZE AZ ÜNNEPLŐDET!

Már csak párat kell aludni és egy jó időre elfelejthetitek a koránkelést,

a leckeírást, eldughatjátok az iskolatáskát, a hegyezőt, a tornacuccot

és tárt karokkal várhatjátok az élmények végtelen sorát!

 

Szeretnénk, ha idén is velünk ünnepelnétek meg

ezt a várva-várt pillanatot, most

azonban úgy gondoltuk, hogy a tavalyi csokitorta-foltokat

FAGYI-foltokra cseréljük,

amik talán még jobban mutatnak majd az ünneplőn! :)

Tovább
EGY testben két lélek

„Empátiával, kutatómunkával és a képzelet erejével megalkotott hús-vér sziámi ikrek – ez a könyv felszámolja az előítéleteket, és könnyet fakaszt az olvasó szeméből.” – SUNDAY TIMES    

„Akinek van modora,/ az „egybenőtt ikreknek” nevez minket,/ bár mást is mondanak ránk:/ torzszülött, szörny,/ mutáns, nyomorék,/ sőt, egyszer azt is, hogy kétfejű démon,/ de ettől annyit sírtam,/ hogy egy hétig vörös volt a szemem.” (Sarah Crossan: EGY)

Tovább
Mesélő Budapest -Térképek, rejtvények, fotók!

Mik azok a botlókövek, és hol találhatóak? Kugler Frigyes cukrász milyen finomsággal csábította a budapesti polgárokat a Gerbeaud-ba? Milyen jelenetek díszítik Szent István lovas szobrát? Miért mondják a felnőttek sok épületre, hogy „régi bérház”?

Tittel Kinga MESÉLŐ BUDAPEST című könyve méltán népszerű az utóbbi időben, ugyanis számtalan érdekességet rejt a főváros nevezetességei iránt érdeklődő iskolás korosztálynak. A rendhagyó bédekkerről írtunk Nektek néhány kedvcsináló sort!

 

Tovább
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem